Barcelonai szereplés

2022. július 4. és 10. között a kórus a Kardos Pál Alapítvány közreműködésével az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jelentős anyagi támogatásával vett részt az 57. Barcelonai Nemzetközi Éneklő Hét rendezvényein. A kórustalálkozóra tíz énekkar érkezett többek között Portugáliából, Baszkföldről és az USA-ból.  

A résztvevők naponta három műhelyben készültek fel a július 9-i közös koncertre, amelyet a Katalán Zene Palotájának kétezer fős hangversenytermében tartottak. Az egyik műhely ifjúsági kórusoknak volt meghirdetve, ahol északi hangzású kórusműveket tanultak. A másodikban operákat, a harmadik műhelyben pedig mediterrán dalokat tanulhattak a résztvevők. A nőikart ez utóbbi műhelybe osztották be, amelyet Juan Pablo de Juan karnagy irányított. A szombati hangverseny zárásaként a műhely három kórusa a hét folyamán megtanult „Mediterrán Énekek" című csokrot énekelte a kiváló Madridi Ifjúsági Kórus vezetője vezényletével. 

A közös munka mellett minden kórus kapott egyéni fellépési lehetőséget is. A szegedi kórus július 5-én délelőtt fogadáson vett részt a polgármesteri hivatalban, este önálló hangversenyt adott a Barcelonától 20 kilométerre lévő Sant Vicenc dels Horts templomában. Másnap ellátogattak Gaudi világhírű építészeti csodájába, a Sagrada Familiába, majd este egy baszk és egy katalán kórus társaságában léptek fel a Santa Maria del Pi 15. században épült, gótikus bazilikában. Felléptek továbbá a Montserrat kolostorban is, ahol a szentmise előtt énekeltek.

"Rozgonyi Éva tanárnő sok évvel ezelőtt járt a Zenekonzervatórium leánykarával ugyanezen az éneklő héten, ő biztatott bennünket a részvételre, valamint segített az utazáshoz szükséges anyagi forrás megpályázásában. A legmeghatározóbb élményünk a Sagrada Familiában kapott, tízperces éneklési lehetőségünk volt. Mindenkinek olyan lelki töltetet adott, amit szerintem soha nem fogunk elfelejteni." V.D.

Természetesen Barcelona építészeti kincseinek megtekintésére, gasztronómiai kalandozásokra, tengeri fürdőzésre is szakítottak időt a kórustagok, akiknek tetszését felettébb elnyerte a spanyol virtus.