Kardos Pál a 20. század hatvanas éveitől a magyar kórusélet egyik meghatározó személyisége volt. Egyesítette magában a kiváló pedagógust, előadóművészt és tudóst, aki mindvégig Kodály nevelési eszméinek elkötelezettjeként dolgozott.
Középiskolai tanulmányait Nagykőrösön, a Református Líceum és Tanítóképzőben végezte, ahol kiváló tanáraitól sorsdöntő indíttatást kapott a pedagógiai gondolkodáshoz. Tagja lehetett az intézet híres énekkarának is, ami egyik alapja volt későbbi tevékenységének.
1945-ben kapott tanítói és orgonista-kántori oklevelet. 1948-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola orgona tanszakára, majd tanárának nyugdíjazását követően áttért a középiskolai ének-zenetanár és karvezetőképző szakra. Itt a kor legjelentősebb művésztanárainak hatósugarába került. Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Szőnyi Erzsébet, Vásárhelyi Zoltán és mások órái, valamint a világ élvonalbeli művészeivel hallgatott hangversenyek, operaelőadások egyaránt tágították zenei látókörét.
1953-tól a Miskolci Zeneművészeti Szakiskola és Szaktanárképző tanára lett, 1955-től az intézmény leánykarát is vezette. A kórussal való igényes műhelymunka alatt figyelt meg több olyan jelenséget, amelyek elindították kutatásait az énekkari intonáció és az akusztika területén. Az 1961-ben első ízben megrendezett debreceni "Bartók Béla" Nemzetközi Kórusverseny rangos mezőnyében a leánykarral elért eredményük egy I. és egy II. díj.
1961. szeptemberétől a Szegedi Tanárképző Főiskola docenseként folytatta pedagógusi és karvezetői munkáját. A főiskola nőikarával már a második évtől rendszeresen adtak önálló koncertet az Országos Filharmónia rendezésében is. Ekkor már külföldi versenyeken, fesztiválokon is részt vehettek. Legnagyobb nemzetközi sikerük az angliai Middlesbrough-ban kapott két I. és egy III. díj.
1967-ben keze alatt alakult meg a szegedi Bartók Kórus. A 60-as évektől számtalan előadást, tanfolyamot tartott itthon és külföldön, elsősorban az intonáció kérdésköréről. Tudományos kutatásait összefoglaló könyve is ekkor jelent meg (Kórusnevelés - kórushangzás, 1969). Az országos zsűribizottság tagjaként kórusversenyeken, fesztiválokon zsűrizett. Tagja volt az ISME nemzetközi zenei nevelési tanácsának, ennek kapcsán külföldi konferenciákon is részt vett. 1972-től haláláig Kecskeméten, a Kodály Iskolában dolgozott. A gimnáziumi tanítás mellett vezette az iskola 110 tagú leánykarát, s a köré szerveződött Városi Vegyeskart is. 1973-ban kinevezést kapott a létesítendő Kodály Intézet igazgatói státuszára, de egy év múlva ezt visszavonták minisztériumi felettesei, mert nem értettek egyet a magyar énektanárok képzését előtérbe helyező koncepciójával. Ezt követően folytatta tovább a munkát a gimnáziumban.
Pár nappal 51. születésnapja után - filharmóniai hangversenyre készülve - kóruspróbán rosszul lett, és február 16-án elhunyt.
Korai halála a magyar zenepedagógia és kórusélet érzékeny vesztesége.